2012. augusztus 23., csütörtök

Lesz re-rukk

A viskó egész biztosan megy vissza a rukkolára, ha elolvastam. Tudom, hogy nagyon sokan vágynak rá, úgyhogy majd szólok előtte.
Felvetődött ma a fb-on, hogy van-e értelme happolásra bejelölni 234. emberkeként magunkat, vagy úgyis tök esélytelen, és igazságosabb lenne valami várakozási sorrendben elhappolni a kiemelt rukkokat.
Valahogy én sokkal inkább a mostani rendszerrel vagyok elégedett. Bárkinek esélye van így bármelyik könyvre, ha jókor van jó helyen.
Látom, sok ember csalódott, amiért nem sikerült ,,jó könyveket" (kinek mi a jó, ugye) happolnia. Én nem siránkozom, sok szép új szerzeményem van, tényleg. Olyanok is, amikre nem vágytam csak úgy, magamtól, mert még csak nem is hallottam róluk a rukkola előtt. És most mégis boldog vagyok, amiért hozzám kerültek.
És vannak kiemelt könyvek is, amit úgy sikerült elcsípnem, hogy jókor frissítettem, így lett nekem Viskóm.
Szóval nekem még mindig nagyon-nagyon megéri rukkolázni.

2 megjegyzés:

  1. Kicsit bánom már, hogy megírtam azt a posztot :( Én sem siránkozni akartam, csak a reménytelenség érzése kikívánkozott. Ettől függetlenül teljesen boldog vagyok az eddig happolt könyveimmel!

    VálaszTörlés
  2. Á, nyugodtan siránkozz, nem rossz az, nem is rosszból mondom én se, néha frusztráló, ha nem jön minden össze (én vagyok az élő szobra az adj-uramisten-de-azonnal mozgalomnak). Én egyelőre jól érzem magam a rukkolán, aztán lehet, hogy majd nekem se lesz fenékig tejfel egy idő után, ki tudja.

    VálaszTörlés